Igyekezzünk már a vásárlásnál környezettudatosak lenni. Kezdjük rögtön a kézkrémünkkel.

Napjainkban már szinte elvitathatatlan fontosságú témává vált a megújuló és zöld energia minél sürgősebb köztudatba építése. Sajnos az emberiség nagyon rossz irányba halad, ami ezt a témát (is) illeti és ebben az esetben nem engedhetjük meg magunknak, hogy addig vájunk míg tényleg összetéveszthetetlen jelei kezdenek el mutatkozni a szükségnek a változtatásra. Évekkel ezelőtt el kellett volna már mindezt kezdjük, hogy őszinték legyünk, de ezen már sajnos aligha tudunk változtatni, azon viszont annál inkább, hogy lehetőleg még ebben az életben pozitív változás álljon be az alapvető gondolkodásba és végre ráébredjünk, hogy ebben a kérdésben bizony senki más nem hozhatja meg a végső, helyes döntést mint mi magunk!

Alapvető emberi tulajdonság, hogy szeretünk inkább másra mutogatni és áthárítani a felelősséget legyen szó akármekkora problémáról is, csak azért, hogy ne nekünk kelljen az ügyben fáradságos munka árán megindítanunk a változást. Sajnos ez különösen jellemző az itt tárgyalt témára is. Mindenki úgy gondolja, hogy túl kis ember ahhoz, hogy bármit is tegyen ez ellen. Nos ez való igaz, de ha mind így gondolkozunk akkor vajon milyen remény van számunkra? Különösen sokat árt az egész helyzetnek a különböző lobbi csoportok pusztító ténykedése. Sajnos a pénz hatalmas úr, olyannyira, hogyha kell érte akár a Földet is képesek lennénk elpusztítani. Eddig legalábbis nagyon úgy fest, hogy ez a helyzet sajnos nem csak egy fiktív, szándékosan negatívan lefestett kép hanem maga a rideg valóság.

A magam részéről azt gondolom, hogy muszáj lenne a nagy jólétünk közepette észrevennünk, hogy minden egyes kényelemben töltött napunkkal egyre többet ártunk a Földünk, márpedig nélküle aligha lennénk képesek fenntartani mindazt a jót, amit a legtöbben megélnek. Akinek meg eddig rossz volt eztán még rosszabb lesz, szép kis helyzet, nem de? A politikát szerintem most mindenképpen mellőzzük ebből a gondolatmenetből, így igyekszem e nélkül továbbmenni, ha valakit egy kicsit is érint a téma úgyis tisztában van vele, hogy miről is van itt szó. A lényeg tehát az, hogyha nem fogunk össze mindnyájan, akkor nem sok esélyünk lesz hosszú távon. Ehhez pedig elengedhetetlen lenne szerintem az, hogy végre elkezdhessük használni a már ismert és nyilvánosságra hozott modern technológiákat. Gondolok ez alatt például a napenergiára, a szélenergiára de tetszik vagy sem az elektromos autókra is. Ugyanis olyan messzire mentünk, hogy most már nem lehet csak fél munkát végeznünk. Szerencsére sokan dolgoznak azon, hogy ezek a dolgok idővel valósággá válhassanak, lég csak a Tesla gyár nemrég elindult óriási terjeszkedésére gondolni. Bízom benne, hogy ez nem akad meg és célba ér.

Persze tisztában vagyok azzal is, hogy ezeknek a szabadalmaknak a megjelenése elsősorban felülről van meggátolva, hiszen amíg több pénzt lehet bezsebelni abból, hogy minden kőolajat kitermelünk, amit csak lehet addig sajnos ebből nem is lesz semmi eredmény. Talán most jött el minden eddiginél jobban az idő arra, hogy valóban nemet mondjunk a saját jólétünknek annak érdekében, hogy legyen jövőnk. Igyekszem derűsen látni a helyzetet, hogy még nem késő és talán nem is az. Ha megnézzük Leonardo DiCaprio „Özönvíz után” című filmjét nagyon sok lényeges kérdésre választ kaphatunk ebben a témában, ráadásul első kézből olyanoktól, akik igen komoly befolyással vannak ezen folyamatok alakulására.

Szóval jelenleg sajnos mi, átlagemberek sokat nem tehetünk ez ügyben, de ha már csak arra odafigyelünk, hogy bármi, amit megveszünk környezettudatosan készüljön – kezdve akár a kézkrémmel – akkor már egy komoly lépést és döntést hoztunk meg. A többi kérdésben pedig reméljük a legjobbakat és azt, hogy a világ vezetői még időben észbe kapnak.