Kisfiam azzal jött haza egyik délután a suliból, hogy a napköziben nem maradt idő megcsinálni a környezetismeret házit. Nincs ezzel gond, máskor is előfordult már, ilyenkor kifújja magát, eszik pár falatot uzsira és megnézzük, hogy mik maradtak el.
Még számomra is érdekes, környezetvédelemmel és megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos feladatok voltak. A gyereket szerencsére érdekelte és könnyen boldogult a feladattal, csak néha-néha kérdezett meg apróságokat. Amíg a leckét írta én megnéztem a várt messenger üzenetet a székhelyszolgáltató cégről, amit a barátnőm küldött át. Az üzenetben nem volt más, mint a szekhelyszolgaltato24.hu honlapjának címe.
Vállalkozás indítását terveztem ugyanis, amiről neki is meséltem. Azt tanácsolta, hogy mindenképpen keressek egy székhelyszolgáltató céget, mert így számtalan adminisztrációs és egyéb feladattól kímélem meg magam nem beszélve a drága időről és sok pénzről, amit megtakaríthatok. Tapasztalatból beszélt, mert a férje is egy ilyen vállalkozással dolgoztat már sok-sok éve és nagyon elégedett a munkájukkal.
De milyen előnyökkel is jár egy ilyen székhelyszolgáltató céget megbízni? Ahhoz a csekély havidíjhoz képest, amibe a szolgáltatás kerül, tényleg sokkal több időt és pénzt tudunk spórolni.
Először is, nem kell irodát bérelni, sem adminisztrátort, ügyintézőt alkalmazni. a napi ügyintézés pedig elég macerás, sok idő el tud vele menni abból, amit inkább vállalkozásunk fő tevékenységére és saját fejlődésünkre fordíthatunk. Nem beszélve a jogi és egyéb dolgokról, szabályokról, és olyan kérdésekről, hogy mennyi a cégalapítás illetéke, például. Ezekkel egyáltalán nem kell foglalkoznunk, mert a szekhelyszolgaltato24 munkatársai teljeskörűen ellátják az ezeken a területeken adódó feladatokat.
Posta, adminisztráció, cégtábla kihelyezés – náluk egyik sem okoz gondot
A postai küldemények átvételéről napi szinten gondoskodnak, legyenek azok hivatalosak, illetve nem hivatalosak. A hivatalos küldemények átvétele csak meghatalmazással lehetséges, de ez egy teljesen bevett és elfogadott eljárás. A leveleket scannelik és még a beérkezés napján elektronikusan továbbítják az ügyfélnek. Az eredeti küldeményeket pedig havi egy alkalommal továbbítják a kliens által megadott postacímre. Ezzel a precizitással, minden fontos levelet, vagy hivatali értesítőt megkap az ügyfél és nem marad le semmilyen információról.
Emellett gondoskodnak a cégtábla jogszerű, bírói gyakorlatnak megfelelő kihelyezéséről, ami szintén rendkívül fontos. Hiszen, ha ez nem a szabályoknak megfelelően történik meg, az még adószámtörlést is vonhat maga után.
Tartják a kapcsolatot minden hivatalos szervvel, kezelik a kiszállásokat, ellenőrzéseket, esetleges kényszerintézkedéseket. Ezen a területen is nagy gyakorlatuk van, hiszen 11 év tapasztalatával a hátuk mögött nem nagyon van olyan helyzet, mellyel ne találkoztak volna már.
Budapesten 2 helyen és Újlengyelben is üzemeltetnek irodát, tehát vállalkozásunk székhelyét ezen települések bármelyikére helyeztethetjük. Az újlengyeli helyszín egyébként azért érdekes, mert az ide települő cégeknek nem kell iparűzési adót fizetniük. Mielőtt előfizetnénk erre a szolgáltatáscsomagra, azért nézzünk utána, hogy IPA mentesség szempontjából minden feltételnek megfelel-e vállalkozásunk.
Az egyik fő szempont az, hogy a cégnek ne legyen a székhelyen kívül eső telephelye, vagy fióktelepe, mert akkor mégis keletkezik fizetendő iparűzési adónk, harmadik településen megosztva.
De ha ki tudjuk használni az újlengyeli áttelepüléssel járó előnyöket, akkor az IPA mentességgel további összegeket lehet megspórolni.
Én nagyon ígéretesnek találtam a szekhelyszolgaltatas24.hu honlapját, az ott olvasottak alapján, így úgy döntöttem, előfizetek az újlengyeli csomagra. Reméltem, hogy érezhető lesz a spórolás idő és pénz tekintetében is, hiszen én sem szeretek az adminisztrációval és a postai dolgokkal bíbelődni, vagy olyan ügyekkel, hogy mibe kerül egy cégalapítás illetéke.