Egyre több ház tetején látok napelemes rendszert, aminek személy szerint nagyon örülök, ugyanis szerintem sokkal nagyobb figyelmet kellene szentelnünk a megújuló energiaforrásoknak. Sokkal gazdaságosabb egy ilyen napelemes rendszerrel működtetni a házat.
Szerintem szuper dolog, hogy kezdjük megtanulni, hogy tudjuk jól használni a természet energiáit. Ráadásul ez által nagyon sokat tudunk is spórolni hosszú távon, ugyanis szinte minimumra tudjuk így csökkenteni a kiadásainkat.
Elfelejthetjük a sárga csekkeket is. Ez pedig hatalmas pozitívum is amellett, hogy egy természetbarát rendszert használunk.
Van egy nagyon kedves barátom, akivel sokszor szoktunk beszélgetni az ilyen új dolgokról. Mind a ketten azon az állásponton vagyunk, hogy sokkal több figyelmet kéne szentelnie mindenkinek az ilyen energiaforrásokra.
Neki ráadásul van is ismerőse, aki napelemekkel foglalkozik, úgyhogy ő első kézből hallja a legújabb információkat a témában.
Ezzel a barátommal beszélgettem, amikor bejött a kávézóba egy hölgy, odajött hozzánk, és boldogan közölte, hogy : Megvan a menyasszonynak a ruha!
Elsőre egyáltalán nem értettem a szituációt, teljesen abszurdnak tűnt. Azonban később elmagyarázta a barátom, hogy ez a hölgy a koszorúslány volt, őt pedig felkérte a vőlegény, hogy legyen a tanúja, úgyhogy most nagy esküvői lázban égnek.
A hölgy előbb bemutatkozott, majd csatkakozott hozzánk. Kiderült, hogy ő a menyasszony legjobb barátnője és most voltak épp a ruhaszalonban. Mesélte, hogy nagyon körülményes a barátnője, főleg ha ruhákról van szó, és ez már a nagyedik szalon ahol jártak.
Azt mondta, már mindeki alig várta, hogy végre megtalálja azt a ruhát, ami tetszik neki. Arról nem is beszélve, hogy a koszorúslányoknak is ő választotta ki a ruhát, azt is szerencsére már sikeresen megtalálta ebben a szalonban, ahol most voltak.
Gondolom rengeteg menyasszonyi ruhás oldalt megnéztek, ezer képet küldtek egymásnak, mire kialakult egy kép a fejükben a ruháról. Az a baj sajnos, hogy az nem elég, ha az embernek van egy elképzelése, ugyanis egyáltalán nem biztos sem az, hogy talál hasonló ruhát, sem az, hogy az a fazon jól fog állni az ő alakjához.
Pont ezt mesélte a hölgy is, hogy a menyasszonynak volt egy határozott elképzelése a ruháról, és azt kereste megszállottan. Azonban sehol sem volt pont olyan, ugyanis egy külföldi oldalról nézte ki a ruhát. A hasonló ruhákkal meg az volt a baja, hogy nem olyan, mint amilyet ő kinézett magának eredetileg.
Aztán, mint kiderült, egy teljesen más fazonú ruhát választott végül. Mesélte, hogy a szalon tulajdonosa foglalkozott velük, és próbálta meggyőzni a menyasszonyt, hogy kicsit engedje el a ragaszkodását ahhoz az egy ruhához, és próbáljon fel egy teljesen más fazonú ruhát, mert az ő alakjához az sokkal jobban állna. Persze erre megsértődött a lány, mert sértésnek vette.
Aztán a koszorúslányok bíztatására nagy nehezen, de felpróbálta a tulaj által ajánlott ruhát.
Azt mondta, nem is gondolták volna ők sem egyébként, hogy ez a fazon ennyira jól fog neki állni. Mindenkinek el is állt egyből a szava, ahogy kijött a próbafülkéből. Egyből mindenkinek könnybe lábadt a szeme, még a menyasszonynak is.
Az pedig köztudott, hogy ha mindenki sír, akkor a menyasszony megtalálta a tökéletes ruhát.
Nem is volt kérdéses, hogy nem kell tovább keresgélni, és megvan a ruha. Szerinte ez volt a lehető legjobb választás. A lány annyira csillogó szemekkel mesélt a ruháról, hogy olyan kíváncsi lettem a ruhára, hogy megkértem, hogy mutassa meg a képeket, amiket készítettek.
Mikor megláttam, el sem hittem, hogy létezik ilyen szép ruha. Elképzelhetetlennek tartottam, hogy valaki ezt ne akarná még felpróbálni se. Bár a történetéből kiindulva azt hiszem a menyasszony elég körülményes lehet.
Ebben megerősített a barátom is, aki szintén nagyon örült neki, hogy végre talált mindeki ruhát. Azt mondta, már rossz volt nézni, hogy a lányok mennyit szenvednek egy ilyen apró dolgon. Persze az is hozzátartozik, hogy a férfiak nem érthetik a ruhának a fontosságát.