Mi köze van a fenntartható fejlődésnek egy pólóhoz és egy pulcsihoz?

Szerintem nagyjából 2 évvel ezelőtt kezdett el foglalkoztatni a fenntartható fejlődés témája. Szerettem volna megtudni, hogy én milyen kisebb akár nagyobb lépésekkel, változtatásokkal járulhatok hozzá egy kicsit ahhoz, hogy óvjam, vagy legalábbis kevésbé károsítsam a környezetemet.

Abszolút kis lépésekkel kezdtem, mint a szelektíven gyűjtöm a szemetet, aztán megpróbáltam egyre kevesebb szemetet termelni. Ahogy visszaemlékszem az egyik legnagyobb változás az volt, amikor megpróbáltam megtalálni azokat a helyeket a városban, ahol nem előre kimért alapanyagokból vásárolhatok, hanem viszem magammal a kis üvegeket, dobozokat és abban vihetem haza a fűszereket, tésztákat stb. Mivel új voltam a városban nem is nagyon ismertem senkit, nem is tudtam hol érdemes ilyen boltokat keresni egyáltalán. Ekkora léptem be egy ilyen kisebb csoportba facebookon, hogy ötleteket gyűjtsek, ezért megkérdeztem, hogy kinek milyen tapasztalatai vannak a témában stb. Lilla volt az, aki legelőször válaszolt és elmesélte, hogy ő hova jár, mit lehet ott kapni. Szerintem ez mindenkiben benne van, hogyha lát valaki, főleg, ha „beszélgetnek” egy poszt alatt, akkor megnézi a profilját a másiknak.

Én is megnéztem Lilla képeit, és láttam, hogy a borítóképe egy hatalmas családi kép, ahol mindenki egyforma, vicces családi pólóban van. Annyira szimpatikus lett már így első ránézésre, hogy egyáltalán nem gondolkodtam rajta és nem is éreztem cikinek, hogy ráírtam üzenetben. Természetesen először megköszöntem az ötletet, aztán pedig megdicsértem a képet és a pólót is. Ahogyan beszélgettünk elmeséltem, hogy mi 5-en vagyunk testvérek és sajnos csak nagyon ritkán tudunk találkozni, de nagyon szeretném, ha nekünk ötünknek is lehetne egy ilyen képe, valami közös pólóban.

Lilla elküldte nekem ezt a póló készítő oldalt, ahonnan az ő anyukája rendelte meg a pólókat még pár hónappal ezelőtt. Egész délelőtt böngésztem a pólókat, elküldtem én is anyukámnak segítsen már mert én teljesen belekavarodtam. És végül nem hittem el, de megtaláltam a világ legjobb pulcsiját, (mert ezen az oldalon egyébként nem csak pólók vannak minden témában, hanem pulcsik is), ami hogyha egy közeli boltban lett volna azonnal rohantam volna, hogy megvegyem. Az egész egyébként egy sima „Straight Outta Borsod” feliratú pulcsi, de imádtam első ránézésre. Alapvetően borsodiak vagyunk, de most már egyikőnk sem él otthon, de amikor csak tehetjük imádunk hazajárni.

Rögtön meg is rendeltem belőle 5 darabot, így utólag sajnálom, hogy a szülőknek nem kértem belőle, de legközelebb talán ők is kapnak. Kicsit aggódtam, mert miután megrendeltem jutott eszembe, hogy a hétvégén megyünk haza mindannyian, és kitudja mikor fogunk találkozni újra együtt.

De rendelés előtt sajnos nem néztem meg mennyi a szállítási határidő, vagy van-e egyáltalán szállítás, így örült módja kezdtem el mindent olvasgatni az oldalon, hogy mikor kapom már meg az egyébként 10 perce rendelt pulcsikat. Megnyugodtam, azt írták, hogy pár munkanap, így végül az időzítés tökéletes volt, pont indulás napján reggel hozta a futár a pólókat, így még kicsomagolni se volt időm őket. Otthon láttam én is csak a többiekkel együtt, szerencsére mindenkinek eltaláltam a méretet, és mindenki imádta a pulcsit. Pedig a nagy szállítási idő keresgélés közben azt is megtaláltam, hogy kérhetek futárt, aki hozza nekem a megfelelő méretet, hogyha mégsem találtam volna el. Ez számomra amúgy nagyon pozitív, ilyennel még nem is találkoztam, aki ennyire rugalmasan állna hozzá a méret csere kérdéséhez.

A pulcsiknak a minősége egyébként szerintem nagyon jó, a fekete színe sem kopott túl sokat, a felirat pedig még tökéletes állapotban van. Nagyon örülök, hogy egy ilyen pici csoportban találtam rá Lillára, és a fura, de nagyon menő családi pólójára. Egyébként a mai napig nagyon jó barátok vagyunk. Lehet, hogy már nekünk is kellene egy közös póló?