A szomszédunkban tavaly napelemes rendszert telepítettek, ami nagyon izgalmas volt nekem, mivel kezdő mérnökként én is besegíthettem a rendszer tervezésében és kivitelezésében. Ezt követően ők jöttek át hozzánk lefesteni az új kerítést. A jószomszédi viszony fenntartásával ismét rajtunk volt a sor, nem rég arra kértek, hogy segítsünk be a fürdőszoba felújításának tervezésében, hiszen mi is mostanában fejeztük be ezeket a munkálatokat a földszinti fürdőnkben. Én rögtön a kedvenc honlapomat ajánlottam nekik, amelynek segítségével magunk is megtervezhetjük egy ilyen helyiség teljes felújítását anélkül, hogy bármit is kifelejtenénk. Itt segítséget kapunk abban, hogy milyen sorrendben, milyen pontokon érdemes átrángnunk magunkat annak érdekében, hogy az ideális végeredményt és álmaink fürdőszobáját kapjuk, különösebb meglepetések és fogfájások nélkül.
Első lépésben a színösszeállítást kell megálmodni, ami a kedvenc szomszédaink esetében egy kellemes almazöldre sikeredett. Igyekeztem felhívni a figyelmüket, hogy teljes falfelületek esetén ez nem biztos, hogy úgy fog mutatni, mint kicsiben, de nem lehetett őket eltántorítani a dologtól. Ezt követően kiválasztották a burkoló elemeket. Szerencsére a mai trendeknek megfelelően nagyméretű lapokat vettek. Ez azért jó, mert a közel 20 négyzetméteres fürdőszobájuk esetén a nagyméretű járólap lerakása a legegyszerűbb, valamint leginkább energia és alapanyag takarékos választás. Szerencsére a csempék esetében is hasonló elvet követtek, így az is igen hamar elkészült. A zöld alapszínhez egyébként egy sötétebb árnyalatú mozaikot választottak díszítőelemnek, ami nagyon ízlésesen dobta fel az egyébként kicsit kórházas alapot. A munkát gyorsította továbbá az is, hogy mindenből pontosan kiszámolták a honlap alapján mennyi kell, minden kéznél volt, amikor kellett és remekül tudtak együtt dolgozni csapatként – családilag. A tartósságot pedig természetesen az első osztályú minőségi alapanyag garantálja, a PEI-skálán 5-ös értékeléssel. Ez azt jelenti, hogy a padlólapok osztályozására szolgáló skálán, vagyis a PEI-skálán az 1-5 között maximális, 5-ös, vagyis legjobb kopásállóságú kategóriába esnek. A berendezések kiválasztása és telepítése ezek után már igazán csak gyerekjáték volt. Az egész felújítás nem vett igénybe többet tervezéstől a kivitelezésig 5-7 munkanapnál, amikor mindenki tudott ténylegesen együtt dolgozni. Ebből is látszik, hogy egy jól működő csapat bármire képes lehet.